Szatmárnémetiben, a helyi szakszervezeti művelődési ház keretében megalakult a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese. Az együttes elnöke maga a művelődési ház igazgatója, Gyüre Lajos, alelnöke Pethő Béla nyugdíjas tanító, az egykor híres daróci citera- és táncegyüttes volt vezetője, művészeti igazgatója pedig Fábián Elemér, táncmester, nótafa, az Északi Színház volt főszervezője. /Nemzetiségi népi együttes alakult Szatmárnémetiben! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./
1999. július 21.
Támogatókat keres az egy esztendeje létrejött Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese. Az együttes két vezetője, Fábián Elemér és Pethő Béla elmondta, hogy a hatósági támogatás késik. A támogatás reményében választották a közönség által inkább kedvelt Szatmári Magyar Népi Együttes megnevezés helyett a jelenlegit. Hiába volt mindez. - Az 1989-es fordulat után többen kezdeményezték, hogy a színpompás román folklórfesztiválok ellensúlyozására, legyen a magyar táncnak is egy ünnepe Szatmár megyében. S megszületett a Bogdándi Nemzetiségi Tánctalálkozó. Akkor Sipos László, a bogdándi közművelődés vezetője, néprajzkutató úgy gondolta, jobb a fesztiválra a nemzetiségi, mint a magyar megnevezés! Ez tévedés volt. Adnak rá pénzt, támogatást a megyei kultúrbizottságtól, de messze nem azt kapja, amit a román fesztivál. - Az együttes most Csengerbe készül, ahol július 31-én nemzetközi táncfesztivál lesz. - Kelemen Hunor államtitkár segítségével hamar megkapja az együttes a hivatalos jóváhagyást, ha úgy tetszik a működési engedélyt. Riedl Rudolf prefektus megígérte nekik: segíti őket, hogy hozzájussanak egy próbateremhez, amolyan székházféleséghez. /Magyar volna, de másképpen kell nevezni! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2002. január 24.
Sokan ismerik Szatmárnémetiben Fábián Elemért. Korábban hosszú időn át ő volt a színház közönségszervezője, mindkét tagozaté egyszerre. A román tagozat megalakulása után, a 70-es évek elején, amikor még alig volt közönsége a városban, elküldték Moldvába turnézni, aztán Bákó környékén több faluban felugrált a közönség a színpadra, leállította a román előadást és azt követelte a színészektől, hogy "a többit mondják magyarul". Ezután a színészek magyar nótákat énekeltek. Fergeteges sikerrel. A csángók az előadás előkészítése során vették észre, hogy az együttesben többen magyarul beszélnek, s a zongorista (Vakarcs Miki) magyar dalokat játszik. Zsák pénzzel tértek haza. Azt csak a rendszerváltás után merték elmondani, hogy a román tagozat csángóföldi magyar előadásaival szerezték. Nagy baj lett volna belőle, hogy ilyen "árulásra" vetemedtek. Fábián Elemér előzőleg négy évet ült mint politikai elítélt. Az 56-os magyar forradalom hatására írt, Nyugaton kél fel a nap című verséért kellett lakolnia. Nagyenyed, Szamosújvár, Jilava sötét falai után a brailai Nagyszigeten lévő lágerbe vitték. A szigeten többek között Corneliu Coposuval és Páskándi Gézával volt együtt. Az elmúlt napokban Fábián Elemér magas kitüntetést kapott Budapesten, a kardokkal ékesített Hazáért Szabadságkeresztet. A Parlamentben nyújtotta át neki Fónagy Jenő a POFOSZ elnöke. Rajta kívül még tizenhárom személynek adományoztak hasonló kitüntetést, de a határon túlról csak Fábián Elemérnek, illetve a már hosszabb ideje áttelepült kolozsvári szobrászművésznek, Szervátiusz Tibornak. – Egyébként Fábián Elemér a vezetője a POFOSZ (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) Szatmár, Szilágy és Máramaros megyét átfogó itteni szervezetének. Mindössze 130 tagja van, holott jóval többen lehetnének, hiszen ezrek élnek még azok közül, akiket a kommunizmus éveiben üldöztek és meghurcoltak. Például a volt kulákok, akik közül sokan semmiféle elégtételt nem kaptak. Annyira megfélemlítették az embereket, hogy ma sem mernek beszélni. /Sike Lajos: Táncol a volt politikai üldözött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./
2004. január 26.
Egy nemzetiség mártíriuma néven január 24-25-én nyolcadik alkalommal került sor az 1945–ben Oroszországba deportált Szatmár megyei svábok emlékét idéző találkozóra. Az első napon a svábok lakta települések közül Túrterebes adott otthont a találkozónak. A helyi római katolikus templomban Schönberger Jenő a sváb települések papjainak közreműködésével szentmisét celebrált a mártírok emlékére. Czumbil József, a Német Demokrata Fórum túrterebesi szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Szabó Károly szenátor beszédében az összefogásra hívta fel a résztvevők figyelmét. Csendes István vezényletével a Német Demokrata Fórum kórusának, majd Fábián Elemér irányításával a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese lépett fel. Másnap Szatmárnémetben, a Kálvária–templomban folytatódott a rendezvény: magyar, német és román nyelvű szentmisén emlékeztek az elhurcolt svábokra. /Elek György: Egy nemzetiség mártíriuma. A sváb deportáltakra emlékeztek a hét végén Túrterebesen és Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 26./
2004. június 29.
A hét végén a kárpátaljai Mezőkaszonyon adták elő műsorukat a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese táncosai. A Fábián Elemér vezette csoport ezúttal a Bereghát Fejlesztési Társulat – amelynek alapító tagja a romániai Halmi község is –, által szervezett Nemzetközi Népdalkör Találkozón szerepelt nagy sikerrel. Rajtuk kívül még 50 asszonykórus lépett fel a két nap folyamán, Romániából, Magyarországról és Ukrajnából. A népi együttesen kívül Szatmár megyét még a bogdándi néptáncosok és a pusztadaróci citerazenekar képviselte. /(simon): Kárpátalján léptek fel a szatmári néptáncosok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 29./
2006. február 6.
Három partiumi várost – Nagykárolyt, Szatmárnémetit és Tasnádot – keresett fel Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, aki a forradalom 50. évfordulójának rendezvénysorozata keretében tartott könyvbemutatókat: Parázsló szándék – emlékek és tények 1956-ból című könyve nagy sikert aratott. Nagykárolyban Mózes Árpád evangélikus püspök tett megrendítő vallomást: 18 évi börtönbüntetésre ítélték, mert akkoriban „bűnhődni kellett a gondolatért is, azért, hogy magyarok vagyunk”, azért, mert „ugyan nem tettek semmit, de ha tehettek volna, megtették volna”. „Azért szenvedtek, mert együttéreztek...”. „Azoknak, akik pribékjei voltak a rendszernek, a magyar nemzet szégyenpadján van a helyük, akárcsak azoknak, akik 2004. december 5-e előtt a NEM-re buzdítottak” – mondta Mózes Árpád, aki 2004-ig evangélikus püspök volt Kolozsváron. Szatmárnémetiben Bogya Kis Ferenc és Mária tiszteletes házaspár voltak a rendezvény házigazdái, akárcsak tíz nappal ezelőtt, Patrubány Miklós könyvbemutatóján. Külön színfoltot jelentettek a szatmári viseletbe öltözött legények és leányok, Fábián Elemér 56-os elítélt népi tánccsoportjának tagjai. Az előadást követő könyvdedikáció során Farkas Zoltán Ferenc elmondta, hogy kiskorúként, 16 évesen lett 1956-os elítélt, mert tagja volt az Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége egyik tasnádi sejtjének. Tasnádon is megjelentek az akkori Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége tagjai, Ruf Mihály, akit szintén kiskorúként börtönöztek be – Tasi Gyulával együtt, aki most Magyarországon él –, valamint Bikfalvy György, aki sejtvezető volt, és 15 évet kapott. Bűnük az volt, hogy az 1956-os forradalom eszméit vallották, terjesztették, és azt tervezték, hogy megakadályozzák a magyarországi ’56-os fiatalokat deportáló orosz vonatok áthaladását a romániai határon. /Könyvbemutatót tartott a tiszteletbeli MVSZ-elnök. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./
2006. szeptember 19.
Szinérváralján élt Fábián Elemér technikus, verseket írogatott egy füzetbe. Ez a füzet lett a veszte, mert corpus delictiként mutatták fel: íme, el akarja szakítani Erdélyt Romániától! Nem volt abban ilyesmi, sokkal inkább szerelmes versek és a magyar szabadságharcok dicsérete. Azonban Zrínyi, Bercsényi, Rákóczi, Kossuth neve a szekusoknak egyet jelentett a román haza elárulásával. Egy bizonyos Strempel Öcsi nevű emberről sokan tudták, hogy a szekusokkal barátkozik. Strempel látta szobatársa füzetét. Egy napon aztán eltűnt a füzet. Fábián Elemért ezért letartóztatták a szekusok. Hat vagy hét hónapig tartották a betonpincében, a napi verésektől nagyon szenvedett. Egy nap megmutatták a füzetet. Megvárták, hogy betöltse a 18. évét, akkor ítélték el. Az egész tárgyalás mindössze 15-20 percig tartott. Négy évet kapott, hazaárulással, hazagyalázással vádolták. Először Szamosújvárra, azután Nagyenyedre vitték, majd Jilava földalatti kazamatái következtek. Ott találkozott volt házigazdájával, Muzsai Pállal, akit szintén elhurcoltak, méghozzá Fábián versei miatt. Házkutatást tartottak nála és találtak egy lemezt, amelyen rajta volt a magyar himnusz. Ez volt a „bűne”. A brailai nagy sziget, Balta Brailei, a politikai foglyok nagy gyűjtőhelye lett a végállomás. Preliprava, Gradinari, Salcea neve sok ezer romániai ellenálló számára a szenvedéssel, a kínok kínjával volt egyenlő. Fábián Elemér itt találkozott Páskándi Gézával és Corneliu Coposuval. Coposuról, azaz Kornel bácsiról azt hitte, hogy magyar tanár vagy ügyvéd, mert mindig magyarul beszélt vele. S kitartásra biztatta, ilyeneket mondva: „Vigyázz nagyon magadra, mert még szükség lesz ránk!” Páskándi arra serkentette: ne engedje, hogy eluralkodjon rajta a magány, mert kikezdi az ember eszét, olvasson, amennyit csak tud. Fábián Elemér két év múlva, 1963-ban amnesztiával szabadult. Alig töltötte be a 21. életévét, de már többet megélt, mint mások egy hosszú élet során. Egy ideig eredeti szakmájában dolgozott, majd a szatmári színházhoz került közönségszervezőnek. Itt dolgozott 25 éven át, mégis Fábián Elemér egyik nagy színházi élménye a moldvai csángókhoz kötődik. 1970 után a színház frissen alakult román társulatát fel kellett futtatni, s mivel Szatmárnémetiben nem volt nagyobb közönsége, Moldvába küldték turnézni. Bákó megyében jártak, s az egyik nagy községben zsúfolásig megtelt a kultúrház. Elkezdődött az előadás, majd tíz perc múlva két markos legény felpattant a színpadra: „Ez most már elég lesz, a többit mondják magyarul!” Hiába magyarázták, hogy román társulat és csak románul tarthat előadást, nem tágítottak. „Hallottuk mi, amikor próbálták a zongorát, hogy milyen szép magyar nótákat énekeltek!” Ami igaz is volt, mert a műszaki személyzet jobbára magyarokból állt, s ráérős idejükben nótázgattak. Nem volt más választásuk, mint az, hogy átálljanak a magyar nótára. Ami azért se ment olyan nehezen, mert több román színész ismert magyar dalokat. Hatalmas sikerük volt. Mindez még további négy-öt Bakó környéki községben megismétlődött. Hazafelé tartva megesküdtek egymásnak, hogy Szatmáron egy szót nem szólnak az elvtársaknak a „sikeres turné” hátteréről. Nagy baj lett volna, ha kiderül: a szatmári román társulat magyar nótával turnézott Moldvában! Fábián Elemér megkapta a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Hazáért kitüntetését. /Sike Lajos: Erdélyi ötvenhatosok. Szobatársa jelentette fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./
